Iskolát építünk, MOST!

Iskolát építünk!
2011. szeptemberben ebben az épületben kell 4 osztálynak megkezdeni a tanulást. Ennek megvalósításához támogatókat keresünk.
Kérlek terjesszétek, hogy aki szeretné a gyerekek tanulását támogatni, hagy tegye.
Köszönjük: Kékölgy Waldorf Iskola és Gimnázium.

2011. április 25., hétfő

Hogyan készült az abrosz?

Ketten is kérdeztétek, hogy hogyan készítettem a blokkot? (Remélem a nyolcszögre gondoltatok, mert itt most azt írom le.)

Tehát pappírra varrtam. Szeretem ezt a technikát, mert nem kell illesztgetni a sarkokat. Igaz, hogy a 8 példányban történő rajzolás nem kevés időt vesz igénybe, de ez az idő megtérül akkor, amikor nem kell a jó illesztéssel annyit bajlódni és biztosan kevesebbet kell bontani. (Sajna így is előfordul, főleg akkor, amikor 3szögek oldalait kell összevarrni. :(( )

Tehát, először nagyon pontosan a valódi nagyságában megrajzolom a blokkot:

átlátszó papírra átmásolom a közepét (nem tudom, mennyi látszik belőle):
Ennek a közepe a virágos anyag. Köré varrom rá a papírra felváltva a pink (az első képen páratlan számozás) és a zöld (páros számozás) csíkokat, majd a pink háromszögeket. ezek után így néz ki:
A következő (az első kép 3. lépése), hogy a fenti négyszög oldalaihoz tartozó blokkokat rávarrom (szintén az első képről átmásolt) papírokra (Mind a 4 oldal más!!!)
Így néz ki, amikor hozzávarrtam az előző képen látható négyszöghöz:
Most következik a "vadludak". Szintén másoltam, majd 3 csíkra vágtam, aztán rávarrtam a papírra (középen a virágos, két szélére fehéret). Így néz ki a 3 csík összevarrása után:
Majd a két blokkot összevarrom és az ilyen lesz:
Ezután már "csak" a 8 db blokk összevarrása következik, ahol már igencsak illeszteni kell a sarkokat. Azon kell még izgulni, hogy amikor összevarrtam és kiterítem, síkban legyen. Elég, ha minden varrásnál egy mm-rel kisebb, vagy nagyobb a varrásráhagyás. Lehet általa púpos, tehát bővebb a kelleténél, vagy lehet szűkebb, amikor mintha tölcsér lenne.

2011. április 22., péntek

Abroszok Andinak

A két "frissensült" abrosz Andinak az utolsó öltés után, vasalás előtt.

8 szögletű asztalra, a szélén körben virágos 20 cm-ből 15 cm le fog lógni:

Remélem fogok tudni sokkal jobb, színhelyesebb képet is csinálni róla. (Nem tudtam :)))
Egy korábbi stádiumban lévő állapot szerinti színek (ami már nagyon megközelíti a valóságot):


1 * 1 m-es abrosz, ez már egészen tűrhető színekkel: